November végén az Alapítvány 4 önkéntese utazott Kusalyba, hogy a falu lelkipásztorának a téli tüzelőjét felaprítsák. A helyiekkel együtt működve kora délutánra már száraz helyre lett pakolva a hasított fa. A füredi volontőrök az utazási költség mellett az útdíjat is saját pénzükből fizették. A nap végére ugyan elfáradtak, ám ismét megpihentek a szépen megterített, roskadásig pakolt asztalnál. Nt. Lugosi Dániel lelkipásztor úrnál és családjánál ugyanolyan jó hangulatban telt el ez az étkezés is, mint a nyár folyamán oly sok.
SDG
Szilágyi György önkéntes készül a következő fa szétvágására a kusalyi templomkertben
Majoros Andrásné sokszor megrakta ezt a talicskát mire az összes hasított fa a helyére került
Ezen a nyáron került megrendezésre az V. Diakóniai tábor. Immár másodszor a Tiszafüredi Reformátusokért Horváth István Alapítvány támogatásával, illetve először Kusalyban. Szűcs M Sándor elnök hálás azért az Istennek, hogy a tiszafüredi fiatalok önkéntes munkára indulhattak ismét. Azért, hogy van kétkezi munkával és van aki anyagi ráfordítással szolgált ezen a héten. A támogatók immár visszatérők, s direkt ebből a célból küldték adományaikat. Ha a Teremtő megsegíti az önkénteseket visszatérnek a szilágysági faluba 2016-ban is. Teszik ezt azért, hogy a kialakítandó “Közösségi ház” minél hamarabb a helyiek rendelkezésére álljon!
Majd tíz önkéntes dolgozott több órán keresztül azon, hogy az Alapítvány első komoly pénzadománygyűjtő kampánya elindulhasson. Minden jegyet egyedi sorszámmal és szignóval láttak el, miután fáradságos munkával formára vágták azokat. Az akció elindult!
Két önkéntesünk segédkezett annak az idős és mozgásfogyatékkal élő bácsinak, akinek a kertjében már dolgoztak a fiatalok. Most két gyümölcsfát szabadítottak ki a több éve szabadon terjeszkedő bodza bokroktól. Jó eséllyel a kert tulajdonosa ezen a nyáron ismét fogyaszthat körtét és szilvát is saját fáiról.
A Horváth István Alapítvány korábban kapott tujákból ültetett el nyolc darabot a több évtizede lezárt Igari úti temetőben. A sírkert “Papok dombja” elnevezésű részén található hantok közül hármat díszítenek mostantól a növények. Nagy öröm az, hogy a tavaly már kereskedelmi értékesítésre alkalmatlannak talált, a HIA által átvett és kiültetett árvácskák gyönyörű virágjaikkal pompáznak a sírokon.
A Tiszafüredi Reformátusokért Horváth István Alapítvány önkéntesei két délutánon keresztül végzett munkálatokat a református parókia udvarán az elmúlt héten. Első nap kiástak 26 darab 50*50 centiméteres gödröt a lelkész lak mögött. Másnap két helyszínen is tevékenykedtek. Először az 50 darab tuját kellett a Kakukk úton kiásni, illetve elszállítani. Az első “szállítmányt” jelentő 12 növény megérkezése után pedig a Fő út 5 szám alatt is elkezdődött az ültetés. A több órás foglalatosság eredményeként a parókia part felőli oldalát mostantól egy szép tuja sor is díszíti. A maradék dísznövényeket pedig elvermelték a HIA önkéntesei, hogy azokat később a lelkipásztor útmutatása alapján az egyházközség tagjai ültessék el.
Bakó Zoltán admoányozó mutatja meg azon tujákat melyeket az önkéntesek kiáshatak a Kakukk úton
Az Alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ki ezúton is Bakó Zoltánnak önzetlen, szép és nagyértékű felajánlásáért! Köszöni továbbá a majd húsz önkéntes munkáját.
A Tiszafüredi Reformátusokért Horváth István Alapítvány önkéntesei a hétvégén pár óra alatt majd 800 palántának való magot ültetett és helyezett el két melegágyba. A Szűcs M Sándor elnök által felajánlott területen két 150 cm*120 cm-es ablakeretet nejlonoztak be a volontőrök. A magvakat az alul kilyukaszott tojástartókba pakolt palántaföldbe ágyazták, s így rakták a keretek alá. A közeljövőben kifejlődő palánták a lezárt temetőkben fekvő lelkészek sírjait fogják díszíteni. De ha amennyiben az Alapítványnak lehetősége nyílik rá a Tiszafüredi Református Egyházközségnek is fog adományozni belőlük a HIA. A virágok mellett a Magyar Református Szeretetszolgálat “Bő esztendő” programja által nyújtott lehetőséget kihasználva zöldségpalánták adományozására is sor kerülhet pár hónapon belül. S jutott idő csodasövény dugványok ültetésére is, melyekből, ha megfogannak 50 méternyi zöld bokorkerítés készíthető.
Ezúton is köszönöm a fiatalok lelkiismeretes munkáját, s azt, hogy a szombati 8 órai kezdés ellenére heten jelentek meg segítő szándékkal!
Köszönöm Dr. Kocsis Attila programigazgatónak azt, hogy az Egyháztáji részeként meghírdetett “Bő esztendő” programon keresztül térítésmentesen jutott a Horváth István Alapítvány zöldségmagokhoz.
Köszönöm továbbá, Szilágyi Györgynek a Füred Farm Shop Kft ügyvezetőjének azon céladományait (20 zacskó virágmag, 100 liter palántaföld) melyeket fel is használtuk munkálataink során.
Palántáztak, sövényt ültettek a Horváth István Alapítvány önkéntesei
Palántákat ültettek a Horváth István Alapítvány nkéntesei
A HIA önkéntesei a Reformáció ünnepe alkalmából ebben az évben is élő virággal díszítették, rég volt papok és hozzátartozóik hantjait. A pár órás elfoglaltság alatt a megjelentek sírhelyazonosítást és cserjétlenítést is végeztek . A korábban vissza nem térítendő támogatásból vásárolt szerszámok mindegyike kitűnő munkát végzett a dolgos kezek segítségével.
Köszönet az immár visszatérő, majd 20 temetőgondozónak! Szilágyi Györgynek a 40 db árvácskáért, a Bocsi és a Csizmadi családnak a majdnem 100%-os részvételért!
Ujvári Imre Tiszafüred Város polgármesterének egyéb elfoglaltsága miatt Szűcs M Sándor a Tiszafüredi Reformátusokért Horváth István Alapítvány kuratóriumának elnöke, és Kálmán Ibolya titkár adta át az önkénteseknek az új szerszámokat.
A fiatalok ki is próbálhatták őket, mivel egy mozgásában korlátozott, egyedül élő, rászoruló tiszafüredi lakosnak cserjétlenítették a kertjét.
Az eszközök jól vizsgáztak, mivel a napos délelőttön több mint 10 mázsa fás szárú növényt távolítottak el a több mint tíz éve nem művelt konyhakertből.
Az elnök örömét fejezte ki abban, hogy az önkormányzat támogatása révén a HIA több idős lakónak tud segíteni. Kerti munkákban, téli tüzelő felvágásban vagy egyszerű környezet szépítsében.