Vezérfonal

“Mindenki senkije, mindenkinek!”

Ahogyan azt  a napjainkban oly divatos Magashegyi Underground együttes,  Metróhuzat című számában énekli.  

Sajnos mint oly sok minden, ez sem változott időszámításunk kezdete óta.   Jézus korában is volt rá példa, hogy hiány volt a segítőkész emberekből.  Elég csak a 38 éven keresztül a beteg ember mellett elrohanó felebarátok tömegeire gondolni.  
A Megváltó kérdésére az alábbi választ adta a segítségre szoruló:

“Felele néki a beteg: Uram nincs emberem…” János 5:7

A Tiszafüredi Reformátusokért Horváth István Alapítvány alapítói, kuratóriumának tagjai várják azon jóakaratú emberek jelentkezését, akik az alapítvány aktuális céljainak (ide kattintva megtekinthetőek) eléréséért tevékenyen kívánnak részt venni!  Idejükkel, erejükkel, talentumaikkal, adományaikkal a HIA-n keresztül kívánnak segíteni a rászorulókon.  

Merj a másik embere lenni!

“Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr” (Zsolt 41,2).

A szegényre gondolni, sorát szívünkre venni: keresztyén kötelesség. Maga Jézus Krisztus helyezte a szívünkre: “a szegények mindig veletek lesznek” (Mt 26,11).

Sokan sietve, meggondolatlanul adnak pénzt a szegényeknek, még többen semmit sem adnak. Ez a drága ígéret azoknak szól, akiknek gondjuk van a szegényekre, közelről megvizsgálják az ügyüket, terveket készítenek megsegítésükre és körültekintően véghez is viszik azokat. Ezzel a gondoskodással többet tehetünk, mint a pénzzel, de a legtöbbet a kettővel együtt. Akik így gondolnak a szegényre, azoknak maga az Úr ígér segítséget, ha bajba kerültek. Különleges gondviselésben lesz részünk, ha az Úr látja, hogy mi is próbálunk másokról gondoskodni. Mert akármilyen nagylelkűek vagyunk is, a bajokat mi sem fogjuk elkerülni; de jótékonyságunk feljogosít arra, hogy számítsunk az Úr szabadítására. Ő nem szegi meg adott szavát és ígéretét. Lehet, hogy a szőrösszívű fösvények is kiabálnak valahogy a bajokról, de a bőkezű és nagylelkű hívőkön maga az Úr segít. Ahogyan másokkal szemben cselekedtél, úgy cselekszik az Úr veled. Ezért bátran adj oda mindent, amivel csak segíthetsz másokon!

(C.H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza január 22 áhítat)

 

 

HIA KARACSONY 2015

Powered by WordPress Popup