HIA_munkasruha_2014

Szétosztottuk a Hollandiából kapott munkásruhákat

A megjelent önkéntesek egy gyülekezeti alkalom után vették át a ruhákat
A megjelent önkéntesek egy gyülekezeti alkalom után vették át a ruhákat

A Tiszafüredi Reformátusokért Horváth István Alapítvány a koárbban Hollandiából kapott munkásrohákat osztotta szét önkéntesei között. Szűcs M Sándor elnök, Horváth Istvánné alapító jelenlétében tartott évértékelő beszéde után a megjelentek  mindegyike talált magának megfelelő ajándékot. A ruhanemük mellé saját készítésű hűtőmágnest és egyéb meglepetést is választhattak maguknak.

Laci és Feri örült az új ruháknak
Laci és Feri örült az új ruháknak

Az elnök örömmel állapította meg, hogy az új kuratórium első évében, több mint 30-ra nőtt azon önkéntesek száma, akik kampányszerűen, vagy rendszeresen segítik a HIA-t céljainak megvalósításában. A város alapfokú oktatási intézményei közül a Bán Zsigmond Református Általános Iskola, míg a középfokú  iskolák közül   mind a kettő /Hámori András Szakképző, Kossuth Lajos Gimnázium/ diákjai megtalálhatóak a valontőrök soraiban. Sőt ketten a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonának gondozottai közül is többször tevékenykednek együtt ép társaikkal. Szűcs M Sándor további közös munkálkodásukra Isten gazdag áldását kérte!

B.V.  Zandwijk közreműködését, és  nagylelkű több mint 1000 eurós adományát!

Egy hozzászólás a(z) “Szétosztottuk a Hollandiából kapott munkásruhákat” bejegyzéshez

  1. Thanks for the pictures of the clothes :) We will show them to out employes. Greeting Bert van Zandwijk

Minden vélemény számít!