Tour de Tisza to_2015_001

Tour de Tisza-tó 2015 versenyző kerékpárost támogatott a HIA

Tour de Tisza to_2015_004

Tour de Tisza-tó 2015 elnevezésű versenyen induló kerékpárost támogatott a HIA.  Csizmadi Péter évek óta lelkesen készül arra, hogy a jó idő eljövetelével minél több lakóhelyéhez közeli megmérettetésre eljusson. Ebben az évben céladományként érkező anyagi támogatás révén a Tiszafüredi Reformátusokért Horváth István Alapítvány pénzügyi hozzájárulásával támogatta őt. Így indulhatott el  a Tour de Tisza-tó elnevezésű erőpróbán, s érhette el  saját egyéni csúcsát. A 866 bringás közül 121. -ként, korcsoportjában 26., míg korcsoportjában a Tiszafürediek közül elsőként ért célba.  Két évvel ezelőtt 350. helyezett volt. Most 1 óra 50 perc alatt teljesítette a 64.6 km-es távot.

Péter így emlékezik vissza a versenyre:

Csizmadi Péter
Csizmadi Péter

“Reggel amikor felkeltem nagyon izgultam hogy hogy fog menni az egész verseny nem akartam szégyent vallni a HIA-nak. Rendezvénytérre ki érkezve meg tettem a nagy lépést és regisztráltam magam a versenyre. 10:45 kor már a rajt előtti izgalmas percek voltak jelen majd el rajtolt a mezőny és onnantól már csak a cél hogy jó eredménnyel képviseljem a Hiát. A verseny az elején elég gyorsan le zajlott rugalmas át vezetés volt a Poroszlói gátig majd onnantól jöttek az izgalmas pillanatok. Előttünk történt baleset után rá kellett döbbenni hogy ez a verseny nem gyerek játék lesz. Nagy oda figyelést igényelt az egész verseny Néhány pillanatba nekem se sok kellett hogy balesetbe kerüljek de szerencsére mindig ki kerültük a bajt, A verseny alatt sok versenyző baleset miatt fel adta a versenyt és egyre jobban sugallta a verseny hogy csak a szerencsén múlik az egész kiér be egészségesen a célba és ki esik el a cél előtt. A verseny alatt minden tetszett egyre jobban inspirált a verseny szellem hogy tekerjek és ne adjam fel. A táv háromnegyedénél sajnos az idősebb korosztály el zárta az utat előttem és kényszerből kellett végig mennem egészen a végső 1 kilométerig ahol a hely ismeret miatt sikerült egy eredményeset sprintelni és az előttem lévő 20 verseny biciklis társat meg előzni és 1 óra 50 perc és 39 másod perc alatt a célba érkezni. Akkor még nem tudtam az eredményt csak annyit hogy a kevés edzés alatt teljesített legjobb időmet 1 óra 6 percel le csökkenteni. Olyan érzés volt ez a nagy javítás mint ha Én nyertem volna az egész versenyt. Majd jött az eredmény hirdetés ahol ki derült hogy kategóriámba Én voltam a 26.dik helyzet. Összesítettben pedig 121.dik helyezett a 866 nevezetből.

Céljaim: szeretnék még jobb eredményeket elérni. Meg próbálok munka mellett több kilométert meg tenni kerékpárral és jobban fel készülni a következő ilyen kerékpáros versenyre. A versenyen való részvételemet a Tiszafüredi Reformátusokért Horváth István Alapítvány támogatta, amit hálásan köszönök. Megpróbáltam egyedül egy szép eredménnyel képviselni a HIA-t a versenyen, ha az alapítvány nem támogat nem biztos hogy el indultam volna a Tour De Tisza-tó versenyén.”

Minden vélemény számít!